Szerző: Szerkesztő
Tanévnyitó
Tisztelt Szülők!
TANKÖNYVOSZTÁS 2023. augusztus 24-én (csütörtök) 9-17 óráig lesz a földszinti földrajz és történelem teremben. Az ezen a napon át nem vett könyveket szeptember 1-jén kapják meg a tanulók. Más napokon nem tudunk tankönyvet kiadni.
A 1-8. évfolyamnak az állam ingyenesen biztosított tankönyveket és munkafüzeteket. Tanév végén a tartós tankönyveket le kell adni az iskolában (a munkafüzeteket nem). Kérjük, hogy nagyon vigyázzanak a könyvekre év közben, ezért megóvásuk érdekében átlátszó fóliával kössék be, és arra írják rá a gyermek nevét.
TANESZKÖZVÁSÁR 2023. augusztus 24. (csütörtök) 9-17 óráig lesz a földszinti angol teremben.
TANÉVNYITÓ ÜNNEPÉLY 2023. szeptember 1-jén (péntek) 8 órakor lesz az aulában.
A tanulók számára a megjelenés a házirendben meghatározottak szerint ünneplő ruhában történjen. Kérjük a gyerekeket, hogy bizonyítványukat hozzák magukkal! A bizonyítványokat szülői aláírással kérjük vissza.
Kérjük a kedves szülőket, hogy az 1. osztályos gyermekek az évnyitó előtt 7.45-től az 1. osztályosok udvarán gyülekezzenek. Kérjük, hogy az kisudvar felől közelítsék meg az iskolát. A gyerekeket a tanító nénik vezetik be az aulába.
Az évnyitó után lesz az első tanítási nap. Ezen a napon kapják meg a 2-8. osztályosok osztályfőnöküktől a szükséges nyilatkozatokat, melyeket hazavisznek kitöltésre, amit hétfőre legyenek szívesek visszaküldeni gyermekükkel.
Az évnyitó után 3 osztályfőnöki óra lesz, utána a tanulók hazamennek 11.40-től.
ÉTKEZÉS csak szeptember 4-től, hétfőtől lesz. A nyilatkozatokat Talabérné Molnár Melinda élelmezésvezetőnél kellett leadni aug. 11-ig. Aki elmulasztotta, az még a héten pótolja. Papíralapú kitöltésre az iskolában is van lehetőség.
1.OSZTÁLYBAN A SZÜLŐI ÉRTEKEZLET: szeptember 1., (pénteken) 17 óra
Reméljük, hogy közös munkával kiegyensúlyozott, sikeres tanévet tudunk biztosítani a gyermekeknek!
Köszönjük a megértést és az együttműködést!
Balatonszabadi, 2023. augusztus 21.
Tisztelettel: Navrasics Endre igazgató sk.
1. osztályos beiratkozás
Tisztelt Szülők!
Felhívom figyelmüket a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 182/A. § (1) alapján, hogy iskolánk honlapján nyilvánosságra hoztuk a 2023-2024-es tanévre vonatkozóan a hit-és erkölcstanoktatást
vállaló egyházak és hitoktatók nevét, elérhetőségét, valamint az általuk küldött tájékoztatókat.
Ezt a következő link alatt olvashatják:
https://balatonszabadisuli.hu/hittan/
Ezt a felhívást a KRÉTA e-napló felületén is megkapják.
Tájékoztatom Önöket, hogy 2023. március folyamán a 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet alapján nyilatkozniuk kell a 2023-2024-es tanévre a hit-és erkölcstan/etika tantárgy választásával kapcsolatban.
Balatonszabadi, 2023. március 22.
Tisztelettel:
Navrasics Endre sk.
intézményvezető
Tisztelettel hívunk, szeretettel várunk minden érdeklődőt
2023. március 23-án, csütörtökön 14-15.30-ig
a Balatonszabadi Kincskereső Általános Iskolába
- a szülőknek tájékoztatót tart az igazgató úr és a leendő tanítók
- a gyerekek játékos foglalkozáson vehetnek részt
- betekinthetnek a mostani elsőseink iskolai életébe
- bejárhatják az iskolát
Miért jó a mi iskolánk?
- szakmailag kiválóan képzett pedagógusok (több szakos és szakvizsgázott, minősített)
- családias, védett, elfogadó, nyugodt légkör
- korszerű oktatási módszerek, eszközök (pl. interaktív tábla)
- személyiségfejlesztés, konfliktuskezelés, a gyerekek autonómiájának kibontakoztatása
- tehetséggondozás, hátránykompenzáció, inkluzív nevelés
- sportolási lehetőségek
- szakkörök (pl. kézműves, kreatív színpad, kosárlabda, atlétika)
- tanulmányi-és sport versenyeken megyei és országos szintű eredmények
- 100 %-os beiskolázás a középiskolákba
- német/angol nyelv
- nívócsoportos oktatás magyar/matematika tantárgyakból 7. osztálytól
- kihelyezett művészeti iskolai képzés (néptánc, hangszerek)
- ÖKOISKOLA- környezettudatos szemléletre való nevelés
- Egészségnapok- sportnap- egészségtudatos szemléletre való nevelés
www.balatonszabadisuli.hu tel: 06-84-355-024
www.facebook.com/balatonszabadisuli/
FIGYELEM! TÁJÉKOZTATÁS
Tisztelt Szülők!
Tájékoztatom Önöket arról, hogy a Magyar Közlöny 2022. évi 158. számában olvashatóan a Kormány 368/2022. (IX. 29.) Korm. rendeletében a 2022/2023. tanév rendjére alkalmazandó veszélyhelyzeti szabályokról az alábbi döntéseket hozta:
– A 2022/2023. tanév rendjéről szóló 22/2022. (VII. 29.) BM rendelet (a továbbiakban: R.) 7. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően a 2022/2023. tanévben a téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2022. december 21. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2023. január 9. (hétfő).
– A tanítási év utolsó tanítási napja 2023. június 16. (péntek)
– Az őszi szünet a 2022/2023. tanévben nem adható ki.
Megértésüket és együttműködésüket köszönöm!
Tisztelettel:
Navrasics Endre
intézményvezető
COVID-19 tájékoztató
Tisztelt Szülők,
tájékoztatom Önöket, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központ legújabb eljárásrendje alapján a COVID fertőzéssel kapcsolatos tudnivalók az alábbiak:
- Köznevelési intézményben dolgozóknál és tanulóknál a COVID-19 fertőzésgyanús tünetek jelentkezésekor el kell végezni a laboratóriumi vizsgálatot (antigén gyorsteszt vagy PCR vizsgálat) és a COVID-19 fertőzött személy OSZIR bejelentése, 7 napos elkülönítése szükséges. Az elkülönítés időtartama lerövidíthető, amennyiben a COVID-19 fertőzött az elkülönítés 4. napján már láztalan, légúti tünetei megszűntek, akkor a tünetek kezdetétől számított 5. napon antigén gyorstesztet végeztethet, és annak negatív eredménye esetén az elkülönítés feloldható.
- Igazolt COVID-19 fertőzés esetén a fertőzöttel szoros kapcsolatba került, de COVID-19 fertőzésre gyanús tüneteket nem mutató személy látogathatja a köznevelési intézmény. Az igazolt COVID-19 fertőzöttel történt szoros kontaktus időpontjától számított 5 napig köteles a szájat és az orrot eltakaró maszkot viselni.
- A fertőzöttekre és szoros kontaktokra vonatkozó intézkedéseket nem az intézmény, hanem a kerületi/járási hivatal hozhat.